Dunaújváros

Látnivalók a környéken

Intercisa Múzeum

Az Intercisa Múzeum Dunaújváros és környékének régészeti, történeti és néprajzi emlékanyagát gyűjti, őrzi, s mutatja be állandó és időszaki kiállításain.

A Dunai Vasmű, valamint a köré épített város területén bronz- és római kori telep és temető volt. A városépítéssel párhuzamosan folytatott régészeti leletmentések során felhalmozódott hatalmas ásatási anyag szükségessé tette a helyi múzeum létrehozását. Az 1951-től mostoha körülmények között működő intézmény 1970-ben foglalhatta el jelenlegi otthonát, a Weiner Tibor (1906-1965) által tervezett egykori pártházat, Dunaújváros szocreál városmagjának egyik legjelentősebb épületét.

1975-től viseli az intézmény Intercisa (az ókori településelőd) nevét, mely a római határvidék Magyarországon legjobban feltárt állomása.

Az intézmény az állandó kiállítások mellett időszaki bemutatókat, előadásokat és kulturális rendezvényeket is szervez, továbbá működteti a Római kori kőtárat és legújabb büszkeségét, a nemrégiben jelentős összefogással megmentett/átadott Római fürdőt.

A wellness központ két szinten, 1971 m2 vízfelületen 14 db kül- és beltéri medencével, gyermekpancsolóval, 7 csúszdával – melyből 3 a fedett részben található -, exkluzív Római Fürdővel, benne finn- és infraszaunák, gőz- és aromakabinok, jakuzzi, pihenő- és merülő medence kínálatával várja a testi és lelki feltöltődésre vágyókat.