



Céljaink, alapszabályunk

Az Adony-környéki borvidék megismertetése a világ borkedvelőivel.
Adonyban és környékén a szőlőtermelői kultúra fejlesztése, ezen belül: régi szőlőfajták megmentése, illetve új szőlőfajták telepítésének elősegítése, a modern borkezelés bevezetése és elterjesztése, a szőlőtermesztés során új, környezetkímélő vegyszerek bevezetésének elősegítése.
A borforgalmazási kultúra fejlesztése: ennek keretében a palackozás bevezetésének népszerűsítése, ízléses palackok, címkék elterjesztésének elősegítése.
A borfogyasztási kultúra elterjesztése: megfelelő borkiválasztás szorgalmazása.
A szőlőtermesztéssel, a borfogyasztással kapcsolatos helyi hagyományok ápolása.
A házi és területi borversenyek megszervezése, azokon való részvétel és lebonyolításban való közreműködés.
Adony város Orbán-napi és Újbor Ünnepének megszervezése.
A falusi turizmus, továbbá az Adonyi Kistérség idegenforgalomba történő bekapcsolásának támogatása.
A tájegység természeti kincsének megóvása. Az adonyi kistérség önkoRmányzataival való együttműködés.
Legenda
Adony már a bronzkortól fogva lakott település, majd a római korban Vetus Salina néven az egykori katonai határvonal, a Limes katonai erőssége. Az itt állomásozó római katonák már foglalkoztak szőlőműveléssel és borkészítéssel is. Kiváló bizonyíték erre a településünk határában előkerült, szőlőinda motívummal díszített, római korból származó oltárkő, melyet Bacchusnak (más néven Libernek) szenteltek. A kő ma is megtalálható szőlőhegyünk központi részén.
Az újkori történelmünkben új lendületet adott a borral való foglalatosságnak a németek betelepítése az 1720-as években. A többnyire a Dunán érkező (Donauschwaben) német telepesek felélénkítették a szőlő- és borkultúrát, magukkal hozták a Szent Orbán védőszent iránti tiszteletet, ünnepkört.
Borrendünk krónikájában az 1993-as év az első meghatározó mérföldkő, mikor is 3-4 főből álló baráti társaság egy közös poharazgatás közben felvetette az első borverseny megrendezésének gondolatát. A gondolatokat tettek követték, így 1994. május 27-én került megrendezésre az első borverseny az adonyi kistérségben. Érdekesség, hogy az első versenyen 67 bormintával neveztek a gazdák. A többnyire szekszárdi borászok által bírált borok között nem született aranyérem. Ez arra sarkallta a szervezőket, hogy tovább folytassák a munkát, a további borversenyek mellett szakmai kirándulást, különböző tanulást célzó összejöveteleket kezdtek szervezni. Ebből a pár fős csapatból alakult meg 1998-ban az Adony környéki Szent Orbán Szőlő- és Borbaráti Egyesület.
2006-ban az akkori elnökség a további szakmai fejlődés érdekében borrenddé alakulásra tett javaslatot a tagságnak, melyet a nagy többség el is fogadott. Duna-menti Szent Orbán Borrend Adony néven folyattuk tovább a szakmai munkát, 2007-ben pedig felvételt nyertünk a Magyarországi Borrendek Országos Szövetségéhez is.
Napjainkban a borrend tagsága mintegy 60 fő létszámot tesz ki. Szokásos éves rendezvényeink közé tartoznak: Gazdanap, Szent Orbán nap, Koccintás (Magyar Bor- és Pezsgő Napja), Kistérségi Borverseny, Újbor Ünnep és Hálaadás, Márton-napi Újbor Mustra, János-napi Boráldás, Szakmai kirándulás az ország borvidékeire.
Legnagyobb ünnepünk a Szent Orbán Hegyünnep, melyet minden évben, a május 25-éhez közelebb eső szombaton tartunk. Ezen részt vesznek borrendi delegációk is az ország minden részéből, látványos felvonulással ünnepélyessé téve a rendezvényt.
A Duna-menti Szent Orbán Borrend Adony alapszabálya szerint kistérségi jelleggel működik.
Működési területünk ennek megfelelően a korábbi adonyi kistérség településeit fedi le, azaz:
Adony, Iváncsa, Perkáta, Kulcs, Pusztaszabolcs, Besnyő, Beloiannisz, Szabadegyháza.
A szőlőtermesztés, a borkultúra és a turizmus szempontjából azonban kiemelt jelentőséggel az Adonyhoz tartozó Szőlőhegy bír. A környezetéből látványosan kiemelkedő Szőlőhegy egy közel 8 km hosszú löszhát vonulat, amely nagyjából a Dunával párhuzamosan fut. Átlagos tengerszint feletti magassága kb. 122 m. A talaját tekintve a magas mésztartalommal rendelkező homokos vályogtalaj a jellemző. Ez a szőlőnövénynek kedvező, de az oltvány kiválasztásánál figyelembe kell venni az alany mésztűrő képességét!
A Szőlőhegy 76 hektáros területén, a teljes zártkerti részen (Szőlőhegy és Diós-dűlő) kb. 730 db ingatlan (helyrajzi szám) található. Nincsenek tehát nagy egybefüggő szőlőültetvények, nincsenek nagyvállalkozó borászok, hanem családi kisbirtokok, hobbi pincék, nyaralók jellemzik a területet. A szőlőtermesztés és borászat itt hobbi, de azt hatalmas szenvedéllyel, odaadással, és annak igényével végzik, hogy a létrejövő produktum az ország bármely borversenyén megállja a helyét.
Az adonyi Orbán-kápolnáról szóló első írásos forrás az 1805. évi Canonica Visitatio, mely lényegében elrendeli a kápolna megépítését, illetve a következő Canonica Visitatio 1818-ban, mely már azt rögzíti, hogy a kápolna 1811-ben megépült. „Az 1805-ös Canonica Visitatio kapcsán, Milassin püspök kívánságára a Promontoriumban Szt. Orbán kápolna épült… …a jámbor hívők 1811-ben az említett kápolnát építették. Őket terheli a fenntartás is.” A következő forrásunk ismét a Historia Domus, amelyben Koller János apát- plébános a kápolna 1865. évi felújítását örökíti meg. “A szöllö hegyen Szent Orbán tiszteletére 1812. évben épült kápolna, mellyhez évenként május 25-ét követő vasárnap vezettetik a’ körmenet, miután fedele, tornya és ajtaja egészen összve romlott volt az idő elteltével, ez évben a’ hívek adakozása folytán egészen meg újíttatott, új toronnyal, tetővel és ajtóval láttatott el.” (Historia Domus 1865.)
A szőlőhegyi Szent Orbán-kápolna megépítésétől kezdve napjainkig az adonyi római katolikus egyházközség tulajdonában és kezelésében volt és van. Évtizedeken át a szőlősgazdák önzetlen munkával biztosították az alapvető állagmegóvó karbantartást. A XX. század első felében készült az Orbán-kápolna oltárképe, amely Nárai (Neichl) János, Adonyból származó pap fiatalkori munkája. Az oltárképen Szent Orbán pápa tiarás, pápai keresztes ábrázolása látható, jobbjában a vértanúságot jelképező karddal.
A kápolna kisebb- nagyobb sérülésekkel átvészelte a még a második világháborút is, mely sérüléseket a szorgalmas szőlősgazdák ugyan kijavították, jelentősebb felújításra nem került sor. A fennálló politikai kurzus nem értékelte és támogatta megfelelő módon az egyházi értékek megóvását. Ha ezekről az időkről beszélünk, akkor feltétlenül meg kell említeni Köller Ferenc nevét, ki hosszú évekig, mint az egyházközség világi vezetője sokat tett a kápolna állagának megőrzéséért és a Szent Orbán kultusz fennmaradásáért Adonyban. Saját kezével végzett munkájának, közismert szervező képességének és a művészeti értékek iránti vonzalmának és hozzáértésének is köszönhető, hogy a kápolna ezt az időszakot átvészelte.
Mindezek ellenére a kápolna állapota az 1980-as évek végére oly mértékben leromlott, hogy elodázhatatlanná vált a teljes felújítása. A politikai hangulat enyhülése, a település vezetésének és lakosságának akarata, valamint a településen létrejött „Adonyért Alapítvány” önzetlen anyagi és támogatása, és az időközben megalakult Adony környéki Szent Orbán Szőlő és Borbaráti egyesület összefogása révén 1988–1992 között a kápolna első felújítása megtörtént. A felújítás során a torony, a tetőszerkezet és tető héjalása – az eredeti apatini cseréppel – készült el. A munka részeként a külső és belső vakolat, a kápolna tégla padozata és az összes nyílászáró felújítása is megtörtént. A kápolna oltárának restaurálását az adonyi származású Dombrádi István faszobrász-restaurátor készítette el. A Szent Orbán tiszteletére 1996-ban emelt emlékoszlopot Friedrich Ferenc szobrász- művész tervei alapján Fáskerti István kőfaragó, az oszlopon lévő Orbán szobrot Dombrádi István készítette el. A Szent Orbán- kápolna és a vele szerves egységet alkotó Orbán-emlékoszlop jelenlegi állapotában mindenképpen az adonyi szőlőhegy dísze, hirdetője az évszázados kultusz tovább élésének Adonyban, egyben méltó helyszíne a szőlő- és bortermelő gazdák ünnepeinek és jelentős értékei a városnak.
A Szőlőhegy részei északról dél felé haladva: Bánom, Éles-hegy, Mandula-hegy, Zsidó sor, Tóth-hegy, Öreg-hegy, Kápolna sor, Rác-hegy, Ötprésház, Éles-hegy, Farkaslyuk, Lúdgége, Farkas-hegy, Szent Mihály puszta, Dajai szőlők, Dajapuszta, Diós-dűlő, Radicsa.

Az adonyi Szőlőhegy mentén halad végig a Mária Út észak-déli tengelyének egy szakasza.
A Mária Út egy Közép-Európán átívelő zarándok- és turista-hálózat, melynek építése 2006 óta folyik több ország egyesületének és alapítványának kezdeményezésével és összefogásával. Célja, hogy a közép-európai népek Mária-tiszteletére építve összekapcsolja a Mária-kegyhelyeket és az útvonal mentén lévő történelmi, kulturális értékeket, vallásra való tekintet nélkül.
A Mária Út kelet-nyugati tengelye az ausztriai Mariazelltől Budapesten át az erdélyi Csíksomlyóig vezet. Az észak-déli tengely a lengyelországi Czestochowából Budapesten át a bosznia-hercegovinai Medjugorje-ig tart. A két tengely egy keresztet formáz Közép-Európa felett.
Az út vagy annak kisebb szakaszai csoportosan, vagy egyénileg is bejárhatók, elsősorban gyalogosan, de akár kerékpárral is. Az utat útjelzések és táblák jelölik, ajánlott szálláshelyek várják a vándorokat és térképes zarándokkalauz is segíti őket. A zarándokok az útvonal bejárása során az állomásokon pecsétet és egyedi azonosítású gyöngyszemet kapnak, amelyből a saját rózsafűzérüket fűzhetik fel az út végére. A közösségi érzés, a természet közelsége, a megszokottból való kiszakadás élménye, a fizikai teljesítményből fakadó kellemes fáradtság mind jelszava lehet a túrának. A túrázónak a kirándulás, sportolás, a helyi értékek megismerésének ígérete lehet vonzó. Aki pedig elkötelezett hívő, elmélyítheti már meglévő ismereteit például a vallási hagyományokról és természetesen egy újabb lelki élménnyel gazdagodhat.
Közép- és Kelet-Európában nincs még egy hasonló méretű zarándokút. Turisztikai szempontból is kiemelkedő jelentőségű, hiszen a régió legfontosabb útvonalává válhat a zarándokok körében, s eközben Magyarország turizmusát is fellendítheti. A magyar történelemben fontos szerepet betöltő zarándokhelyek, így Mariazell, Sümeg, Esztergom, Máriapócs, Csíksomlyó településeket is összeköti az út, melynek vonalát elsősorban a természet vezeti, távol a forgalomtól. A Mária Utat megjártak ma már úgy tekintenek rá, mint a Kárpát-medence egyik gyöngyszemére.
Közelgő eseményeink
Fejér vármegyei Borász-Vadász-Halász találkozó
A 2023. évi Halász-Vadász-Borász (HVB) találkozó szervezését a Noé-Hegyi Szent István Borlovagrend vállata a Velence-tavi Szent Benedictus Borlovagrend közreműködésével.
Nagytanácsi ülés
Előző rendezvények kiértékelése; Következő rendezvények előkészítése: Koccintás, Szakmai kirándulás, Újbor Ünnep és Hálaadás; Bejelentések
Koccintás 2023.
Szent Orbán Borrendek találkozója
A találkozó időpontja: 2023. június 30- július 2. Péntek estétől vasárnap reggelig. Helyszín: Császártöltés
Szombati napon a Velencei-tavi Szent Benedictus Borlovagrend alapításának 30 éves jubileumi ünnepségére voltunk hivatalosak.
A program Kápolnásnyéken, a Liszt Művészház nagytermében kezdődött, ahol regisztráció és vendégfogadás után Turcsányi Sándorné Marianna elnök-nagymester asszony köszöntötte a vendégeket, majd foglalta össze az elmúlt 30 év történetét. Őt Tessely Zoltán országgyűlési képviselő, majd Koczor Kálmán MBOSZ elnök ünnepi beszéde követte. A megjelent 30 borrend képviselője ezután átadta az ajándékait, köszöntötte a jubilaló házigazdákat.
Mikóczy Nárcisz és dr. Gödölle Zoltán szakmai előadasai után Mészáros János Elek énekes, operaénekes fellépése következett. A rendezvényhelyszín teraszán borkóstolós ebéddel folytattuk a napot, majd meglátogattuk a Vörösmarty Emlékházat és a Halász-kastélyt.
A délutáni programban becsatlakoztunk a Szent Orbán-napi hegyünnepbe, amely a borrendek felvonulásával kezdődőtt. A Bence-hegyi Szent Orbán szobornál kitüntetések, elismerések átadása, borverseny eredményhirdetése, majd borlovagatás következett.
A napot a Vörösmarty Pince teraszán vacsorával, borozgatással és harmonikaszó mellett nótázással zártuk.
Borrendünket Boldog Tamás, Nedves Tibor és Schmidt Attila borlovagok képviselték
Köszönjük az élményeket, a vendéglátást!
Innen folytatjuk! 🍷
... RészletekVissza
- Likes: 43
- Shares: 2
- Comments: 0
2023.05.27-én a Hajósi Pincefaluban jártunk a 41. Orbán-napi Borünnepen.
A napunkat dél körül kezdtük a Kovács Borházban ebéddel és pincelátogatással. Kora délután indult a borlovagrendek felvonulása a Hajósi Pincefalu kisszinpadára, ahol az ünnepélyes megnyitók, köszöntők, a Hajósi Hegyközség Borverseny eredményhirdetése után Szent Orbán szobrát borral meglocsolták.
Folytatva a borlovagrendek felvonulását átsétáltunk a nagyszínpadra, ahol borlovagokat avattak majd részesei voltunk az 1. alkalommal megszervezett Borlovagi Tornának. Feladatunk volt borajánlás saját dialektusban, Magyarország vaktérképén borvidékek elhelyezése, kisfröccs készítése, erényöv eltávolítása demizsonról. Öt borlovagrenddel közösen versengtünk a 1. helyezésért, amit célkitűzésünkhöz mérten, MEG IS NYERTÜNK! 🏆
Nagyon jó hangulat és csapat verbuválódott össze a színpadon. (is) Ezek után Pincefalu sétára indultunk és finomabbnál-finomabb borokat kóstoltunk, pincéket látogattunk. Így gyorsan eltelt a napunk. Nagyon szívélyes fogadtatásokban volt részünk a nap során, köszönjük a meghívást és a barátságot a Hajósi Szent Orbán Borlovagrendnek!
Borrendünket: Májer Béla krónikás és Lédeczi Gabó borlovag képviselte.
... RészletekVissza
Köszönjük a meghívást!
A Mária Rádió Napindító című műsorának munkatársával, Quirin Károlyné Ágnessel beszélgettünk ma reggel, Szent Orbán napján, az adonyi szőlészeti-borászati hagyományokról, a Szent Orbán kultuszról, a tiszteltére emelt szőlőhegyi kápolnáról és borrendünkről.
Köszönöm a megtisztelő felkérést!
Schmidt Attila nagymester
Az adásrészlet az alábbi linkre kattintva érhető el:
... RészletekVissza
Drága barátom értékes dolgokrol meséltél, föleg a kápolnárol, annak történetéröl, boraitokrol és jövöbeli terveitekröl. Mindig emlékezni fogok március 23-ra mikor alkalmom volt élöben is meg látogassam a kápolnátokat és kostolni a finom boraitokat ugy a te pincédben mint a Lajos Pletser barátom pincéjében. Ezekért hála és köszönet és sok sikert a jövöben nektek.
Az MBOSZ 2023.05.24-i közgyűlésén borrendünket Schmidt Attila nagymester képviselte. ... RészletekVissza
Köszönjük Török Tímea beszámolóját és Laczkó Izabella képeit! 🍷 ... RészletekVissza
www.duol.hu/galeria/szent-orban-unnepe-adonyban/1 ... RészletekVissza
1959-ben nagyapám azt kérte, hogy a családtagjai kísérjük el oda ahol 75 évvel azelőtt megszületett. Öt éves voltam akkor, sok évtizeddel később visszatérve szinte minden az eszembe jutott, azóta is szívesen megyek Adonyba.
A holnapi ünnepünkre jó hírekkel hangolódunk!
😊
Az Agrofórum havi megjelenésű agrár szaklap májusi számában 4 oldalas írás olvasható az adonyi szőlészet, borászat történetéről, a helyi hagyományokról, borrendünk munkájáról.
🍇
Ajánljuk mindenkinek szeretettel!
📰
Köszönjük, hogy a lap szerkesztői megjelenésre érdemesnek találták a témát!
🙏
... RészletekVissza
Ez szép elismerés!👌
A Csákvári Borbarát Klub és Mészáros Tamás meghívására a tegnapi napon Csakvárra látogatott kilencfős delegációnk.
"4 pincét néztünk meg: 1. Sashegy dűlő 2. Puszta Ferenc pincéje 3. Mészáros Miklós pincéje 4. Kraff pince. Lovaskocsikkal jártuk be a vidéket, harmonikaszó kíséretében. Hangulatos délután volt, amelyet vacsorával zártunk." - áll dr. Nagy Éva borlovagunk beszámolójában.
Köszönjük szépen a meghívást, a közös élményeket!
... RészletekVissza
Csütörtökön a Noé-Hegyi Szent István Borlovagre és a Velence tó környéki Szent Benedictus borrend közös borversenyére,
A Vármegye Bora borversenyre voltunk hivatalosak bíraként.
Schmidt Attila nagymester munkahelyi elfoglaltsága miatt Boldog Tamás ceremóniamesterünk vállalta a 101 mintában történő segédkezést.
33 mintát bírált az egyes bizottság, és szerencsére a verseny champion bora is innen került delegálásra.
A verseny után Bibok Zoltán, a Promontorium borlovagrend tagja fogadott minket saját pincéjében a haza úton Sóskúton, ahol kiváló borokkal kápráztatott el minket.
Köszönjük a felkérést a bírálásra, és hálás köszönet Zolinak is az Exkluzív kostolóért!
... RészletekVissza
A délvidéki Horgoson működő Szent Orbán Borlovagrend meghívására tegnapi napon részt vettünk a XI. Nagy Honi Borversenyre nevezett borok bírálatában.
A nemzetközi megmérettetésre összesen 160 mintát neveztek a termelők, amit öt darab, egyenként hatfős zsűri értékelt.
Borrendünk képviseletében László Norbert borlovag bizottsági tagként, Schmidt Attila nagymester pedig a 4-es bizottság elnökeként segítette a szervezők munkáját.
Sok ismerős arccal találkoztunk, határainkon belülről és kívülről, többek között a Szent Orbán Borrendek szövetségének tagjaival is.
Köszönjük szépen a megtisztelő meghívást, felkérést, valamint a szíves vendéglátást, a barátságot!! 🍷
... RészletekVissza
Azért tudtok élni ?!
Nagyon szépen köszönjük a színvonalas szakmai segítséget Jó volt újra veletek lenni
Emelem kalapom előttetek! Bravó!
Gratulálok Nektek!🍷🍷🍾🥂
Gratulálok.
Hívunk, várunk mindenkit legfőbb ünnepünkre! ... RészletekVissza
Ottan leszünk 😍😍
Kedves Tagtársaink, Követőink, Barátaink!
Közösségi (társadalmi) munkára hívunk minden jó szándékú segítőt a Szent Orbán kápolnához
2023. május 12., péntek, 17 órára!
A tervünk a Szent Orbán kápolna és környékének takarítása.
Ehhez az alábbi munkaeszközök kellenének:
-seprű
-pókhálózó
-gereblye
-lombseprű
-vasvilla
-ágvágó
-metszőolló
A munka során életkortól és nemtől függetlenül mindenkinek tudunk feladatot adni!
Előre is köszönjük a segítő szándékot! 🙏
... RészletekVissza
Borbírálat és címvédés Szentpéteren
A XII. Nemzetközi Olaszrizling Borversenyre kaptunk borbírálói felkérést, a felvidéki Szentpéterre, mint 2018. óta minden évben.
Az idén 4 országból, 196 benevezett borminta versengett 4 kategóriában a győzelemért. A nemzetközi szakemberekből álló négy, egyenként öt tagú zsűriben Schmidt Attila nagymester képviselte borrendünket.
Térségünkből hat bormintát neveztünk a megmérettetésre.
🏆
Nagy örömünkre Schmidt Attila 2021-es késői szüretelésű Olaszrizling bora a verseny 2. legmagasabb pontszámával, 93,67 ponttal, Nagy aranyérem minősítéssel megnyerte az édes újbor kategóriát. Ezzel sikerült megvédenie a tavalyi kategóriagyőztes címét. A termelő további 2 bora is a legjobb tízben végzett.
🏆
Köszönjük szépen a szervezőknek a meghívást!
A verseny eredményei itt elérhetők:
vinko.sk/katalog-vin?cYear=2023&cPk=488
... RészletekVissza
Meghívást kaptunk szombaton az újonnan alakult Agárdi Borlovagrend alapító borlovagavatására. Megismerhettük Gárdonyi Géza életútját,és munkásságát, majd finom ebéddel vendégeltek meg bennünket, azt követően pedig felavatták az új borrend összes tagját.
Köszönjük Csóbor Jenő nagymester úrnak a meghívást, és a barátságot!
Borrendünket képviselte: Fülöp Erzsébet és Vajk István borlovag
... RészletekVissza
Újabb versenyfelhívást teszünk közzé a gazdatársak részére! 🏆🍇🍷Fejér Vármegye Bora - Nevezés:
winesort.eu/wform.php?qid=33
... RészletekVissza
Újabb kategória győzelem Adonyból!
Tegnap újra dunaföldvári barátainkhoz voltunk hivatalosak díjátadó alkalmából!
Az adonyi gazdák okleveleit vettük át a múlt hét szombaton megrendezett Duna-menti települések borversenyéről. Sok szép eredmény született, így volt ok az örömre!
Külön kiemelnénk az arany érmes gazdákat!
Boldog Pince cabernet sauvignon barrique 2022
🏆🥇A DUNA-MENTI TELEPÜLÉSEK LEGJOBB VÖRÖS BORA!🥇🏆
Kellner Mihály rajnai rizling 2022 ARANY érem🏅
Kellner Mihály cabernet franc 2022 ARANY érem🏅
Pletser Lajos Zenit 2022 ARANY érem 🏅
Schmidt Attila olasz rizling 2022 ARANY érem🏅
Gratulálunk minden gazdának aki indult a versenyen!
A rendezvény után ebéddel, és pince látogatással várták minket a helyi gazdák!
Köszönjük az élményt!
Borrendünket képviselték: László Norbert, Vajk István borlovagok, és Boldog Tamás ceremóniamester!
... RészletekVissza
Gratulalok
Gratulálok!
Gratulálok!
Gratulálok !
Gratulálok 🤩
Gratulálok!🥂
Szeretettel gratulálunk!
Gratulálok.
Gratulálok!
Beszámoló borversenyünkről Agárdy Csaba cikkében 👇🍇🍷 #borverseny #adony ... RészletekVissza
Gratulálok a díjazottaknak és elismerésem a résztvevőknek!
Fényképek Duna-menti Szent Orbán Borrend Adony bejegyzéséből ... RészletekVissza
Köszönjük szépen a AdonyiDuna-menti Szent Orbán borrend meghívását és hogy részt vehettünk a színvonalas borversenyükön Külön köszönet a szívélyes vendéglátásér A horgosi Szent Orbán Borlovagrend nevében
A dunaföldvári küldöttség kiválóan érezte magát! Köszönjük a meghívást és a barátságot! 😊
Kitűnő szervezés,jó bor és jó társaság! Kell ennél több? Gratulálok!
A Hajósi Szent Orbán Borlovagrend borbírálói nevében gratulálok! A 30 éves múltra visszatekintő borversenyhez méltó, tökéletes szervezés. Nagyon jól éreztük magunkat. 5*!
Köszönöm a lehetőséget hogy részt vehettem a borversenyen, gratulálok a szervezőknek!
Minden versenyzőnek szívből gratulálok! 🍷
Gratulálok ehhez a komoly programhoz és munkához.
Gratulálok a versenyzőknek!
Gratulálok!
Gratulálok mindenkinek.
Tisztelt Gazdatársak!
Ezúton tesszük közzé a jubileumi 30. Kistérségi Borverseny eredményeit!
Gratulálunk a sok szépen csillogó éremhez!
Hivatalos eredményhirdetésre és díjátadásra a május 20-i Szent Orbán Ünnep keretében fog sor kerülni!
... RészletekVissza
Atti a tobbit miert nem kuldted?
Gratulálok az elért eredményekhez! 🍷
Gratulálok!
Gratulálok🍷
Köszönöm
Gratulálok az eredményekhez 👏🍷
tiborrauf@gmail.com